Bihari-sík Tájegység

A falu a Nagy-Sárrét és a Dél-Hajdúság határán fekszik, ennek megfelelően magas termőképességű szántóterületek és természeti értékeket képviselő legelőterületek is találhatók a határban. Valamint a természetvédelmi beavatkozásnak köszönhetően vizes élőhely közelségével is büszkélkedhet a település.



Fotó: Ványi Róbert - Bivalyfürdő

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai tartják számon, vigyázzák 46 település között községünk és környékének természeti értékeit, a védett területeket.Ez az állami szervezet foglalkozik az egyes védett növény és állatfajokkal is az összes 46 településen és annak határában, hiszen a növény és állatvilág nem igazodik az emberek által kijelölt védett és nem védett területek határaihoz.A Tájegység központja Berettyóújfaluban található. https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/igazgatosag/oldal/bihari-sik-termeszetvedelmi-tajegyseg

Ha a faluban szállunk meg vendégként, a környezetünkhöz hozzátartoznak a fehér gólyák, a szinte egész évben hallható kuvikok, füstifecskék, molnárfecskék, a házi rozsdafarkú éneke, a falualji nádasok madárvilága, a faluszéli legelők pacsirta hangja, feketerigók tavaszköszöntője, a tengelicek kedves csicsergése, a mezei és házi verebek csipogása. Őszi, tavaszi napokhoz pedig hozzátartozik kora reggel, késő este, vagy éppen kora délután a vonuló vadlibák hangja.



Fotó: Simay Gábor - Füsti fecske



 Fotó: Szőke Péter- Házi veréb



 Fotó: Vasas András-Mezei veréb

Földes déli, dél-keleti határrészén gyepek találhatók, amelyeken birkanyáj, szarvasmarha, ló és bivaly legel. Ezeken a legelőkön húsz-harminc éve még szabadon sétálhattunk, mert a nyájakat juhászok, gulyások őrizték.  Földesen is több gulyás-juhász család volt, de ma már a leszármazottak nem űzik a szülők mesterségét, ezért több helyen villanypásztor található, amelyeken az átjárás csak a kijelölt és használt útvonalakon lehetséges.

A  közelmúltban felújították, kevésbé forgalmas, ezért kellemes kikapcsolódást jelent ezen az úton kerékpározni és közben tavasszal, őszi időszakban akár táplálkozó darucsapatokkal is találkozhatunk. Ezen az útvonalon többhoz is eljutunk.
A Földesről Berettyóújfalu felé haladva a 42-es főúton, a 28-as kilométerjelzőnél balra egy kavicsszórásos útra lefordulva érjük el.
A Földesi Nimród Vadásztársaság magaslesei, vadetetői segíthetnek bennünket, hogy vadászható vadakat is láthassunk, ha gyalogtúrát teszünk a Piroskára, a Keleti-főcsatornán túli tölgyes-nyárfás erdőbe.

Biharország videó