🠋

Polgármesteri Köszöntő

Tisztelt Földesiek és minden településünk iránt érdeklődő kedves látogató!
Földes nagyközség polgármestereként sok szeretettel köszöntöm településünk megújult honlapján. Megtiszteltetés számomra, hogy településünk polgármestereként önkormányzatunk és a vendégszerető lakosság nevében köszönthetek minden érdeklődőt, akit foglalkoztat falunk múltja, jelene és jövője.

TOVÁBB
Ez a honlap Önnek készült, ezért igyekeztünk úgy kialakítani az új felületet, hogy egyértelmű, hasznos és naprakész információkat adjon falunkról. Földes több mint 800 éves település Hajdú-Bihar megyében, Püspökladányi Járásban. Gazdag történelmi emlékekben, természeti értékekben és kulturális hagyományokban. Az elmúlt időszakban számos egészségügyi, oktatási és infrastrukturális fejlesztés valósult meg. Sok olyan pályázatot nyertünk meg, amelyekkel a fiatalok és a civil szervezeteink közösségi életét színesíthetjük. Tettük és tesszük ezt azért, hogy az itt élők és ide látogatók még jobban érezzék itt magukat és számukra is vonzóvá tudjuk tenni Földest, hiszen a legfőbb érték az ember.
Tegyenek egy virtuális barangolást honlapunkon, amelynek segítségével megismerhetik településünket, annak értékeit, látnivalóit és tájékoztatást adunk Önöknek a földesi mindennapokról is. Bízom benne, hogy a megújult weboldalunk az itt élők elégedettségét szolgálja, vendégeink érdeklődését felkelti. Amennyiben az olvasottak és látottak felkeltették érdeklődésüket, látogassanak el hozzánk személyesen is.

Földes a Mi Otthonunk! Az otthon számunkra nemcsak egy hely, hanem egy érzés, hogy jó itt élni és lakni!

Üdvözlettel:
Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester

Legfrissebb hírek

2024. március 25.
Kormányablak busz érkezik Földesre - 2024. április 9.
Kormányablak busz érkezik Földesre 2024. április 9. (kedden) 9.30-14.30 között a Földes, Fő utca 2 szám alatt Mozi épülete melletti parkolóban.
Tovább
2024. március 25.
Választás - 2024. június 9.
A 2024-es magyarországi önkormányzati választást 2024. június 9-én tartják. Idén először lesz egy napon a két választás, hiszen Európai Parlamenti Választás is ezen a napon tartják.
Tovább
2024. március 22.
Húsvétoló a Bihari Síkon
Tavalyi évhez hasonlóan húsvét első és másodnapján (március 31-április 1.) a Bihar Síkon feladványokkal és ajándékokkal várnak minden kalandvágyót!
Tovább
2024. március 13.
Pályázati felhívás civil szervezetek támogatására 2024
Az önkormányzat a civil szervezetek számára pályázati eljárás keretében vissza nem térítendő pénzbeli támogatást nyújt. A pályázat benyújtásának határideje: 2024. április 2.
Tovább
2023. július 13.
Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal megváltozott működési rendjéről
A polgármesteri Hivatal épületén folytatott felújítási munkálatok miatt 2023. július 12-től hivatalban SZÜNETEL személyes ügyfélfogadás. Polgármesteri Hivatal kihelyzett irodája Mozi u. 3. szám alatt található.
Tovább
2024. február 27.
Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése
Hamarosan kezdődik a tavaszi rókavakcinázás! 2024. március 30 - 2024. április 20. között ebzárlat és legeltetési tilalmat rendeltek el.
Tovább
2024. március 11.
Óvodai beiratkozás 2024/2025
A beirítkozás időpontja 2024. április 22.-23.-24.. (hétfő-kedd-szerda): 8.00-16.00 óra, helye Kállay László Óvoda titkársági iroda, 4177 Földes, Rákóczi u. 11 szám alatt.
Tovább
2024. január 30.
Tájékoztató bölcsődei/óvodai nyári nyitvatartási rendjének változásáról
Bölcsőde 2024. július 1 - 2024. július 12. között zárva tart, ez időben a gondozás szünetel Óvoda 2024. augusztus 19 - 2024. augusztus 31. között zárva tart.
Tovább
2024. február 22.
Munkaerő Felmérés
A Központi Statisztikai Hivatal Földes településet érintő, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket végez.
Tovább
2023. december 22.
Tájékoztató a hulladékgyűjtés menetének 2024. évet érintő változásairól
2024. január 1-jétől módosul a hulladék gyűjtési-szállítási rend!
Tovább
2023. január 30.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
Földes Nagyközség Önkormányzata önkormányzati tulajdonú ingatlanokat kínál eladásra.
Tovább
2023. Április 03.
Pályázati hirdetmény önkormányzati eszközök értékesítésére
Földes Nagyközség Önkormányzata mezőgazdasági eszközt kínál eladásra.
Tovább