Kultúra

Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület
„Örömünk, boldogságunk, jólétünk forrása a másik ember” (Karácsony Sándor)

Az 1996. július 31-én – huszonkilenc alapító tag közös szándékával – megalakult és 1562 szám alatt megyénk első népfőiskolájaként nyilvántartásba vett egyesületünk a település kulturális, közművelődési életének egyik közhasznú és önkénteseket is fogadó civil szervezete; tulajdonosa a Koppányi István emlékére Hajdú-Bihar megyében alapított Civil Díjnak (2007).
Közösségi életünk és tevékenységünk eszmerendszere a településünk tudós professzorrá lett szülöttének, Karácsony Sándornak a munkásságán nyugszik, melyben jelentős szerepe volt a családnak, a vidéken élők sorsának, az emberek közötti társas kapcsolatnak, a másik ember mellérendeltségének és az illetékességen nyugvó tiszteletnek, megbecsülésnek. Célkitűzéseinkben így előre soroltuk a szabadművelődési korszak haladó népfőiskolai hagyományainak folytatását. Alapszabályunk szerinti főtevékenységünkből kiemelkedik az egyéni és közösségi művelődés, a közösségi kapcsolatok erősítése, regisztrált felnőttképzési szervezetként az élethosszig tartó tanulás elősegítése, a közösség érdekének és igényének megfelelő művelődési tevékenység, hagyományaink megismerése, átvétele, a határainkon is átívelő kulturális kapcsolatok létrehozása és kiteljesítése. Az elnökség mindig figyelt a vidék és közösségei megújulását eredményező fejlesztési lehetőségekre, a különböző generációk és az egyének érdekeinek is megfelelő kulturális, közművelődési szolgáltatások biztosítására, közösségi kapcsolatrendszerünk folyamatos bővítésére és erősítésére. A mögöttünk lévő évek történéseit eddig két egyetemi szakdolgozat elemezte; munkánkat bemutató oktatófilm is készült; továbbá több kiadványban is összefoglaltuk eddigi tapasztalatainkat, pl. Jubileumi kiadvány (2011),  a Hajdú-Bihar megyei jó gyakorlatokat bemutató „Örökbecsű” sorozata 3. kötetében és  bemutatkoztunk Földes első falukönyvében.
Többrétű és összetett programsoraink, kulturális tanulásunk között a legkedvesebb számunkra településünk és tágabb környezetünk múltjának, értékeinek megismerése, megismertetése, hagyományaink éltetése, és az ehhez kapcsolódó sokféle, közösségünk minden tagját mozgósító tevékenység. Tudatosan vállaltuk már a kezdetektől feladatként a helyi értékeink jelentőségének erősítését; forrásteremtési törekvésünket is az ehhez szükséges feltételek megteremtésére összpontosítottuk. Eredményes kapcsolatot alakítottunk ki településünk több civil szervezetével és intézményével. Velük együtt és majd’ száz önkéntessel valósítottunk meg több, a község egészére kiterjedő hazai és uniós támogatású projektet: Kézenfogva, ICKA, Civil-Egészség-Híd, Közös érdekünk.
Folyamatosan működő közösségeink (közösségi gyaloglás, vízi torna) nyitottak mások számára is. Programjainkat/foglalkozásainkat általában hétfőn tartjuk; gyakran csatlakozunk más közösségek és a községi rendezvényekhez is.
Taglétszámunk 2022 júliusában: 38 fő.
Egyesületünk elnöksége: Dr. Szabó Irma (elnök), Nagy Zoltánné (alelnök), Szabó Imréné (titkár), Marek Lászlóné és Tóthné Csótó Piroska (elnökségi tagok).

Karácsony Sándor Művelődési Társaság

Közösen törleszteni szerettünk volna abból az adósságból, amely 1991- előtt összegyűlt Karácsony Sándorral szemben a szülőfalu, a magyar közélet és művelődéstörténet részéről. Karácsony Sándor születésének 100. évfordulóján, 1991 januárjában megalakult Társaságunk is, amely azóta évente konferenciákon, tanácskozásokon, emlékünnepségeken, vetélkedőkön, vándorgyűléseken idézi névadója emlékét. Társaságunk országos eseménnyé emelte Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben az évente megrendezett pedagógusnapi megemlékezést, a tudós professzor sírjánál a koszorúzási ünnepséget. Emléktáblával jelöltük meg Budapesten a Tavaszmező utcai egykori gimnázium falát, és a Karinthy úti lakóházát, emléktáblát állítottunk Bihartordán a Sárréti Népfőiskola egykori helyén, ahol vendég előadó volt 1946 decemberében. Társaságunk Horváth Lajos parasztköltőre emlékeztetve Bihardancsházán is emléktáblát avatott. Emlékfal és dombormű idézi Földesen az ÁMK előterében névadónk emlékét.  A berettyóújfalui Karácsony Sándor középiskolai kollégium bezárásakor Sápi József igazgató úrék az egykor közösen avatott Karácsony Sándor fa mellszobrát a debreceni református kollégiumnak ajándékozták. A szobor ma a kollégiumi nagykönyvtár bejáratánál fogadja a látogatót. Földes mellett Vésztőn, Debrecenben az Egyetemen, a Ref. Kollégiumban Budapesten a Tavaszmező utcai műszaki főiskolán, a Magyarok Házában, Erdélyben Janka falván és Nagyszalontán, majd Berettyóújfaluban és Sárospatakon rendeztünk irodalmi tanácskozásokat, ahol a névadó világnézeti gondolatait, a neveléstudomány aktuális feladatait is áttekintettük. Részesei lehettünk a debreceni egyetemen a Karácsony Sándor terem felavatásának, és az első Durkó konferenciának is. Rendszeresen részt vettünk a Péceli Csökmei Kör tanácskozásain, és a diószegi csata emlékünnepségein Bihar diószeg határában, ahol Karácsony Sándor munkásságát, Gellért Sándor költővel való kapcsolatait is bemutathattuk Érmellék és Erdély népének is. Társaságunk konferenciáiról eddig 12 füzeteket jelentett meg, illetve könyvek kiadásában is közre működött. A Társaságunk közreműködésével megjelent könyvek közül kiemelést érdemel A Cinikus Mikszáth című Karácsony Sándor kötet, Gellért Sándor Karácsony Sándor szekerében című munkája, a Durkó Mátyás emlékkötet. Igazi kuriózum, hogy a Gondolat Kiadóval közösen második kiadásként kiadtuk Kontra György Karácsony Sándor, a nagyhírű professzor című kötetét. Karácsony Sándor tanítványai, munkatársai és családja áldozatkészségéből létrejött Földesen az Állandó Emlékkiállítás, amely az eltelt évek alatt az ország legteljesebb Karácsony Sándor adattárává fejlődött a Községi Könyvtárban. Az adattárat vásárlásokkal / antikváriumok, Durkó hagyaték egy részének megvásárlásával is gazdagítottuk. Ma már a világhálón is hozzáférhető számos Karácsony Sándor mű, a Könyvtár előző és jelenlegi munkatársai jóvoltából. A kiadványaink költségeit pályázatok írásával teremtettük meg. Az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága, NCA, NKA, NKÖM, Hajdú- Bihar megye és Földes önkormányzata voltak pályázataink támogatói. Az elmúlt két évtizedben szoros munka kapcsolatot alakítottunk ki a Péceli Csökmei Kör Baráti Társasággal, akik rendszeres segítséget adtak munkánkhoz, közös konferenciáinkhoz. Jó kapcsolat alakult ki a Földes nagyközségi Népfőiskolai egyesülettel, a helyi civil szervezetekkel, a kiskunhalasi Szilády Áron Társasággal és a Karácsony Sándor Társaskörrel, a budapesti Sándor Körrel, a Fényes Szellők Kollégiumi Társasággal, a Móricz Zsigmond Társasággal, a Kárpát medencei Irodalmi Társaságok Szövetségével, a Magyar Népfőiskolai Társasággal, a debreceni Karácsony Sándor Neveléstörténeti Egyesülettel, az egykori berettyóújfalui Karácsony Sándor szellemi műhely résztvevőivel, a bihari Népfőiskolai egyesülettel. Kiadványaink eljutottak a magyar felsőoktatás fontosabb intézményeihez, a református egyház képzési intézményeihez is.Tevékenységünk harmincegy éves mérlege megerősít Bennünket abban, hogy munkánkat tovább kell folytatnunk. Örömmel tölt el bennünket, hogy Karácsony Sándor munkássága felterjesztésünk eredményeként immár nemcsak helyi, hanem megyei érték is és folyamatban van a tudós professzor életművének nemzeti értékké való nyilvánítása.

Elnök: Péter Imre
E-mail: peter.foldes@t-online.hu
Telefon: 54 464-017

 

Nosztalgia 2002 Hagyományőrző Klub Egyesület

A Nosztalgia 2002 Hagyományőrző Klub Egyesület 2006-ban alakult, mint klub és egyesületként 2007 óta működünk. Egyesületünk célja nemzeti kulturális örökség megmentése megőrizni és továbbadni Földes kulturális hagyományit, összefogni azokat a szellemi erőket, akik hajlandók tenni is saját maguk és a helyi lakosok műveltsége, boldogulása érdekében.  A cél érdekében felvállalja hagyományainak ápolását, a magyar kultúra terjesztését, kulturális rendezvények szervezését és rendezését, ismeretek átadását. Ezen túl éves rendszerességgel rendezünk olyan közös kulturális és szórakoztató eseményeket, mint nyári időbe a Szól a Nóta Száll a Dal Dalos találkozót, szeptemberben a Magyar Dal napját, téli időszakokban az Erzsébet-Katalin napi bált, melyekkel a helyi lakosságot is igyekezünk bevonni programjainkba és a térségünk hagyományait feleleveníteni. Minden olyan rendezvényen besegítünk, amit a Karácsony Sándor Közösségi Ház szervez legyen koszorúzási ünnepség, Kárpát- medencei vőfély találkozó vagy majális, falunap vagy főző verseny, melyen sikeresen jeleskednek tagjaink. A rendezvényeink szervezésében az egyesületünk tagjai nagy lelkesedéssel és sok önkéntes munkával járulnak hozzá. Van egy 18 tagú kultúrcsoportunk, akik nagy lelkesedéssel készülnek, minden fellépésre legyen népdalcsokor, néptánc színdarab, vagy akár egy szép vers felolvasása. Az egyesület tagsága és vezetősége is elkötelezett az iránt, hogy minél több fiatal ismerje meg az elődeink kultúráit, gasztronómiai és mindennapi élethez kapcsolódó hagyatékát. Ez egyesületünk jövője szempontjából nagyon fontos, hiszen csak az olyan ember, illetve emberek nézhetnek bátran a jövőbe, akik ismerik múltjukat és ragaszkodnak gyökereikhez. Egyesületünk a kistérség hasonló tevékenységi körbe tartozó egyesületeivel, civilszervezeteivel is jó kapcsolatot ápol, és rendszeres meghívást kap, az ún. testvér közösségek rendezvényeire. Az ilyen találkozások számunkra nagyon fonatosak, kedvesek, lélekmelegítőek.  Az évek során 174 emléklap boldog tulajdonosai vagyunk, és egy Álamtitkári elismerő oklevelet vehettünk át Fekete Páter Kulturális államtitkár úrtól, a pandémia alatt végzet tevékenységért. 2008-ban csatlakoztunk az „Életet az éveknek” Klubszövetséghez, és 2016-ban a Hajdú – Bihar Nyugdíjas Szervezetek Szövetségéhez.  A Richter Gedeon egészségügyi regionális vetélkedőn kimagasló eredménnyel büszkélkedhetünk. Szoros baráti kapcsolatot tartunk a Nagyszalontai magyar nyugdíjas klub tagjaival és minden év májusában anyák napi kórustalálkozóra kapunk meghívást.  A céljaink és tevékenységünk anyagi forrásait zömmel a tagdíjakból, egyéni felajánlásokból, pályázati források bevonásával sikerül előteremteni. Ezek aránya évente változó, de mégis lehetőséget ad számunkra, hogy működésünket folytatni tudjuk, sőt annak színvonalát emelni tudjuk akár létszámunkat tekintve, akár megszervezett rendezvények látogatói létszámának növekedése tükrében.  Egyesületünk 28 fő nyugdíjas taglétszámmal működik, a lelkesedés nem csökkent, egyre több fiatalt is sikerül bevonni rendezvényeinkre. Országos szinten is ismert dalénekesekkel is szoros kapcsolatot ápolunk és találkozunk velük évente több alkalommal is, hogy mind szakmai, mind szórakoztató rendezvények keretei között cserélhessünk velük tapasztalatot és közös élményeket szerzünk egymásnak. Már vendégünk volt Tihanyi Tóth Csaba, Bognár Rita, Kolostyák Gyula, Márkus Ilona, Gyöngyösi Kiss Anna, Fazekas Rozika, Gyémánt Valentin, Eszenyi Imre, Sipos Izolda, és egy fiatal tehetség Balla Ria Emma operett és musical előadóművész. 2022.06.11-én a Szól a Nóta Szál a Dal Dalos találkozóval egybekötve megtartottuk a 15 éves jubileumi ünnepségünket, amin 12 településről, 220 vendéget fogadtunk. Ezek a rendezvények remek hangulatban zajlottak, és feltöltődve búcsúztunk el egymástól máris várva a következő találkozást.

Nosztalgia 2002 Hagyományőrző Klub Egyesület 4177 Karácsony Sándor tér 6.
Elnök: Korbélyné Nonn Rozália.
Tel:06308675158  
E-mail:klub.foldes@freemail.hu                                                                                   
Facebook. Nosztalgiaklub Földes Hagyományörző

 

Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület

A Földesi Szélrózsa Néptáncegyüttes 1976-ban alakult. Tagjaik szívesen vállalják szabadidejükben a nehéz, fáradságos próbákat, és ezáltal segítik a magyar néphagyományok tovább élését, a magyar néptánc kultúránk kincseinek megismertetését. Az együttes feladatának tekinti a Kárpát-medence tánckultúrájának megismerését, színpadra állítását, a népi kultúra közvetítését. Ezen munkájuk elismeréseként a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2012-ben Kölcsey díjjal jutalmazta az együttest. Az együttes rendszeresen vesz részt rangos hazai, illetve nemzetközi fesztiválokon is. Évről évre szép sikerekkel büszkélkedhetnek, mely eredmények továbbra is minőségi munkavégzésre ösztönzi őket. A 2012-ben megrendezett Néptáncosok Országos Bemutató Színpada Minősítő Fesztiválon is szerepeltek, ahol minősült eredményt értek el. Az egyesület tevékenységeit bővítve a népzene elsajátításának érdekében hangszeres népzenei műhelyfoglalkozás sorozatot valósított meg, ahol tehetséges fiatalok hegedűn, brácsán és bőgőn fejleszthették muzsikus ismereteiket, ezzel is törekedve az állandó megújulásra és a szakmai sokszínűségre. Az együttes egy egészen új arcát mutatta meg a közönségnek, amikor a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság kezdeményezésére és szervezésében megvalósuló "Pajtaszínház" project keretében 2016. január 24-én a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében előadta "Aföldesi ködmön" című népszínművet.
Jelenleg az együttes kisiskolás kortól a nyugdíjas korig öt csoportban foglalkozik a népikultúra iránt érdeklődőkkel.
A együttes művészeti vezetője: Tóth Balázs Zsolt.

"Ahol egyszer el van vetve a mag, kiirtani nemigen lehet"

Elnök: Kiss László
Székhely: 4177, Földes Karácsony Sándor tér 6.
E-mail: info@szelrozsaegyesulet.hu


Földes Jövőjéért Egyesület

Az egyesület célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a helyi civil szerveződések társadalmi súlyának növekedéséhez, azok helyi, közéleti aktivitásának erősödéséhez. Új lehetőségek keresése és meghonosítása a nagyközség sport-, kulturális-, szabadidős és turisztikai életének fellendítésére, a kulturális értékek ápolására.

Az Egyesület elősegíteni hivatott a közösségi élet kialakítását, összefogja és neveli a települést szerető, érte tenni akaró személyeket. Az egyesület főbb célkitűzései továbbá az építészeti, környezetbeli és természeti értékek megőrzése, fejlesztése, szépítése, a falu hagyományainak ápolása, kulturális értékeinek feltárása és megismertetése, a község szépítése virágok, fák telepítésével. Az esélyegyenlőség megteremtéséhez kapcsolódó feladatok megvalósulásának támogatása, az egészséges életmódra nevelés támogatása, tanfolyamok, közérdekű szolgáltatások szervezése, biztosítása.

Az egyesület további célja nemzetközi kapcsolatokat létrehozni határon túli önszerveződő közöségekkel.