🠋

Polgármesteri Köszöntő

Tisztelt Földesiek és minden településünk iránt érdeklődő kedves látogató!
Földes nagyközség polgármestereként sok szeretettel köszöntöm településünk megújult honlapján. Megtiszteltetés számomra, hogy településünk polgármestereként önkormányzatunk és a vendégszerető lakosság nevében köszönthetek minden érdeklődőt, akit foglalkoztat falunk múltja, jelene és jövője.

TOVÁBB
Ez a honlap Önnek készült, ezért igyekeztünk úgy kialakítani az új felületet, hogy egyértelmű, hasznos és naprakész információkat adjon falunkról. Földes több mint 800 éves település Hajdú-Bihar megyében, Püspökladányi Járásban. Gazdag történelmi emlékekben, természeti értékekben és kulturális hagyományokban. Az elmúlt időszakban számos egészségügyi, oktatási és infrastrukturális fejlesztés valósult meg. Sok olyan pályázatot nyertünk meg, amelyekkel a fiatalok és a civil szervezeteink közösségi életét színesíthetjük. Tettük és tesszük ezt azért, hogy az itt élők és ide látogatók még jobban érezzék itt magukat és számukra is vonzóvá tudjuk tenni Földest, hiszen a legfőbb érték az ember.
Tegyenek egy virtuális barangolást honlapunkon, amelynek segítségével megismerhetik településünket, annak értékeit, látnivalóit és tájékoztatást adunk Önöknek a földesi mindennapokról is. Bízom benne, hogy a megújult weboldalunk az itt élők elégedettségét szolgálja, vendégeink érdeklődését felkelti. Amennyiben az olvasottak és látottak felkeltették érdeklődésüket, látogassanak el hozzánk személyesen is.

Földes a Mi Otthonunk! Az otthon számunkra nemcsak egy hely, hanem egy érzés, hogy jó itt élni és lakni!

Üdvözlettel:
Jeneiné Dr. Egri Izabella polgármester

Legfrissebb hírek

2025. február 28.
Falugyűlés 2025
Földes Nagyközség Önkormányzata 2025. március 10-én 18.00 órától falugyűlést tart
Tovább
2025. február 26.
Felhívás elismerői díjak adományozásával kapcsolatos javaslattételre-2025
Földes Nagyközség Önkormányzata felhívást tesz közé az önkormányzat által adományozható elismerői díjak adományozásával kapcsolatos javaslattételi lehetőségről
Tovább
2025. február 25.
Értesítés áramszünetről
2025. március 10-én áramszünet lesz a település több pontján
Tovább
2025. február 12.
Fontos változás lakcímkártya ügyintézéssel kapcsolatban
Dr. Polgárné dr. Katona Gabriella jegyző tájékoztatója a lakcímkártyával kapcsolatos ügyintézés változásáról
Tovább
2025. február 10.
Tájékoztatás bölcsőde/óvoda nyári nyitva tartási rendjének változásáról-2025
Bölcsőde nyári zárva tartása: 2025. június 30.-július 11. között Óvoda nyári zárva tartása: 2025. augusztus 18. - augusztus 31. között.
Tovább
2025. február 10.
Lakossági tájékoztató vízhálózat szivacsos mosatásáról
Az alábbiakban olvashatják a Keviép Kft és az ÉRV Zrt. tájékoztatóját az ivóvízminőségjavító beruházás soron következő lépéséről, a szivacsos mosatásról.
Tovább
2025. január 29.
Tájékoztató madárinfluenza miatti védőkörzet elrendeléséről-2025. január 29.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Agárügyi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály a magas patogenitású madárinfluenza kitörés miatt védőkörzetet rendelt el.
Tovább
2025. január 24.
Hulladéknaptár 2025. I. félév
A Karcagi Térségi Közszolgáltató Nonprofit Kft és a Mohu Zrt. tájékoztatása alapján tájékoztatjuk a lakosságot a 2025. I. félévi hulladékszállítás rendjéről
Tovább
2025. január 09.
Lakossági tájékoztató ivóvízberuházás aktuális állapotáról- 2025. január
Tájékoztató a KEHOP_PLUSZ-2.1.20-23-2024-00007 (KEHOP-2.1.3-15-2017-00062) azonosító számú, „Földes település ivóvízminőség javítása” című projekt előrehaladásáról, hálózati próbaüzem indításáról
Tovább
2023. január 30.
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
Földes Nagyközség Önkormányzata önkormányzati tulajdonú ingatlanokat kínál eladásra.
Tovább
2023. Április 03.
Pályázati hirdetmény önkormányzati eszközök értékesítésére
Földes Nagyközség Önkormányzata mezőgazdasági eszközt kínál eladásra.
Tovább